Honfoglalás a Vurstliban

Száll a turulmadár,  utat ver a szárnya...
Kacagányos Árpád zúg-robog utána.
Pósa Lajos: Magyarok bejövetele

A Feszty körkép épülete a Vurstliban

Gyakran felbukkan a fenti fotó, melyen a hajdani Vurstli egy részlete látszik. A körhinta jól felismerhető épülete mögött egy másik, zömök építmény, a rotunda, a Feszty körkép otthona. De mit keresett majd 40 évig a magyarok honfoglalását monumentális méretekben ábrázoló festmény a mutatványosok, fakírok,  csepűrágók között?  

Hogy ezt megérthessük, először a körkép műfaját kell körüljárnunk. Egy ír, bizonyos Barker szabadalmaztatta az eljárást a 18. század végén: lényege, hogy az emberi szem számára befoghatatlan 360 fokos perspektívából, a valósághoz meghökkentően hasonlító festészeti modorban ábrázoljon olyan tájakat, történelmi eseményeket, természeti jelenségeket, melyek a néző számára eddig egyszerű sík kép formájában voltak csak láthatók. 

Barker körképe

A körkép lényege a teljes illúzió, ezért megalkotásánál nem a művészi ábrázolásra, hanem a fényképszerű hűségre törekszik az alkotó. Az élmény fokozására megengedett a festmény és a látogató közé a képbe illő  tárgyakat elhelyezni, általában növényeket, tereptárgyakat, de nem ritkán alkalmaztak hanghatásokat, sőt akár illateffekteket is. A körképet egy speciális épülettípusban, a kör alakú rotundában állították ki. A csak mesterséges megvilágítással rendelkező térbe a látogató egy sötét folyosón áthaladva jut, és itt általában valamely magaslatról nézhet rá – körbeforogva – a képre. A körkép tehát átmenet a vásári képmutogatók és a mozgókép kezdetleges formái között. Mivel a képek bemutatására üzleti vállalkozások alakultak, a műveket belépti díj ellenében lehetett megnézni. Fontos volt tehát a magas nézőszám a bevétel kedvező alakulása miatt. Ezért szívesen települtek a körképmutogatók vásárokba, vurstlikba, nagy kiállításokra, ahol sok ember megfordult. 

A MAGYAROK BEJÖVETELE - FESZTY ÁRPÁD KÖRKÉPE

A Feszty-körkép hányattatásokkal teli története egy viharral, amolyan családi perpatvarral kezdődött.  Feszty Árpádot, a sikeres festőt párizsi útján szállta meg a nagy idea: a Nyugat-Európában már népszerű, Magyarországon még alig ismert panorámakép műfajában megfesti a bibliai özönvíz történetét. Ki is gondolta a kompozíciót mire hazaért, a nagy sötétlő fellegeket, a haragos-tarajos hullámokat a tengeren, ám felesége – Jókai Mór nevelt lánya, Róza, szintén festőművész -  nem volt elragadtatva az ötlettől.  Páal László intim tájképeit preferálta inkább, és meg volt győződve, hogy ilyen monumentális méretekben nem lehet igazán művészit alkotni. Az após – a kitűnő üzleti érzékkel is rendelkező Jókai Mór – viszont felkarolta az ötletet, és a közelgő Millenniumra való tekintettel  valami hazafias téma felé terelgette Fesztyt. Így született meg a gondolat: a festő, műépítész bátyjával, Gyulával Rt-t alapít, és megfesti a Magyarok bejövetele című körképet. 

A rotunda eredeti helyén, a mai Szépművészeti Múzeum telkén

1891-ben folyamodvánnyal éltek a Főváros Tanácsához, melyben külföldi példákon keresztül ecsetelték a panorámakép várható jótékony hatását az idegenforgalomra, a nemzeti érzületre és  Budapest világvárosi rangjának emelésére. A bemutatásra egy állandó, „ a környéknek is díszére szolgáló stylszerű” épületet kívántak emelni, az Andrássy út torkolatában, ott ahol ma a Szépművészeti Múzeum áll.  A szerződés a terület bérletére a Magyar Körkép Rt és Budapest városa között 1891-ben létrejött, ami után azonmód meg is kezdődött a hatalmas munka. Először a speciális, ablaktalan, kör alakú épületet, a rotundát húzták fel, majd miután Feszty elkészült a vázlatokkal, Belgiumból megrendelték a vásznat. Az épületen belül síneken guruló állványzatot építettek, a 120 méter hosszú 15 méter magas vásznat e mögé feszítették ki. Rossznyelvek szerint Jókai Róza, mikor meglátta a hatalmas felületet,  a döbbenettől  egyszerűen elájult. 

Feszty az állványzaton

Egy komplett festőbrigád fogott munkához, hogy éjjel-nappal dolgozva elkészüljenek a szerződéses határidőig: 1893 Szent István napjáig. A kép egyes részleteit specialisták festették, így az égboltot és a fő alakokat maga Feszty, a csatajeleneteket Vágó Pál,  a háttértájat Mednyánszky László, Ujváry Ignác, Spányi Béla és Olgyay Ferenc, a sebesült és halott alakokat pedig maga a hitves, Róza. A végül 20 fősre duzzadt művészkaláka sem bírta a tempót, pedig méretes kondérokban főtt a feketekávé, éjjelente pedig színész-zenészbarátok jöttek éberen tartani a lankadó ecseteket. Dankó Pista, a híres prímás még indulót is komponált a bemutatóra, de így is csúsztak fél évet. Közben a sajtó zajos érdeklődése nem csappant, hála a fáradhatatlan jó barátnak, a körkép marketingesének, Gárdonyi Gézának. A nyitónap, 1894. május 13-a igazi népünnepéllyé sikeredett.  Ott volt (majdnem) mindenki, aki számított: báró Fejérváry hadügyminiszter, Lukács Béla kereskedelmi miniszter,  Samassa József egri érsek, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester,  Apponyi Albert… A Vasárnapi Újság elragadtatottan írt a kompozícióról kiemelve annak valósághűségét, mely különösen a látogató és a kép közé helyezett valódi földdomboknak, fatörzseknek, pázsitnak és az épp akkoriban leégett Ferenc József laktanyából származó üszkös fagerendáknak volt köszönhető. 

Üszkös fagerendák az illúzió fokozására

A lelkes kritikusok valószínűleg mit sem tudtak arról, hogy Feszty súlyos anyagi gondokkal küzd. A késedelmes teljesítés miatt az utolsó időben már saját zsebből fizette a művészeket. Képe még részt vett 1898-ban egy európai bemutatókörúton, de mire hazatért, a rotunda telkét a Főváros már visszavette, hogy ott építse fel Budapest új múzeumát. 

 Korabeli reklámplakát, a belépő 50 korona

1909-ben a Magyarok bejövetele új helyre, a barlangvasút, a céllövölde és a Royal Vio mozi tőszomszédságába kénytelen költözni, a Vurstliba. Így múlik el a világ dicsősége, tartja a mondás-és valóban. A Mutatványos téren aztán igazi kálvária kezdődik a Körkép Rt számára. Vészesen apadnak a bevételek, egyrészt a Vurstliba a szegények járnak, cselédlányok, szabadságos bakák, akik cseppnyi szabadidejükben a zajosabb mókákat keresik, másrészt ott az új rivális, a világot épp visszavonhatatlanul meghódító mozgókép. Ezenfelül az új épület is pocsék kivitelben készült, teteje szüntelenül beázik, az  olvadó hólé pedig bánatosan csurog a Vereckei hágót kémlelő Árpád vezérre. 1917 –re olyan lesújtó állapotba kerül a festmény, hogy restaurálni kell. De a pénz mindig hiányzik. Pedig a vállalkozást az igazgatóság igyekszik több lábra állítani.  A körkép épületének alagsorában egy könnyű, nyári színházat, -  a Jókai Színkört  - működtetik és ennek bevételeit is a körkép veszteségeinek lefaragására használják.  Mindhiába – a hajdan reményteljes üzlet gyors iramban halad a totális csőd felé.

Kegyelemdöfés az 1944 decemberében eltévedt gyújtóbomba. Az ostrom után A mai nap újságírója felkeresi a helyszínt, és így ír róla: „Vászondarabok lógnak le a mennyezetről, ezek jelzik, hogy itt tartógerendákon valaha Feszty Árpád alkotása függött. Hatalmas részek szitává lőve, szanaszét hevernek a helyiség homokján. Patkányok szaladgálnak rajta, rágják, ami még megmaradt.”

A táltost ábrázoló darab állapota a restaurálás előtt

A békeidő zökkenőkkel indult a kép számára: hiába rendeztek gyűjtést rögtön a háború után a festmény megmentésére, úgy tűnik a lakosság praktikusabb dolgokkal volt elfoglalva: a rotunda épületét spontán hasznosították a feketepiac szereplői: krumplit, hagymát árultak az épületben. Ezt elunván 1947 –ben a Főváros lebontatta. A megmaradt vásznat csíkokra darabolták, és előbb a Bazilika pincéjében, aztán egy tornateremben, majd a Műegyetem könyvtárában, végül a Nemzeti Galéria raktárában helyezték el. Az örökösök 1964-ben a magyar államnak ajándékozták. A restaurálás 74-ben elkezdődött, de az állandó pénzhiány miatt 20 évig húzódott, és csak 1995-ben került az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba.

A vezérek - részlet a képből

Így építkeztünk mi - anno 1896

Az Ezredéves Kiállítás közeledtével újra felszínre került a tömegközlekedés megannyi gondja a világvárosi címre pályázó Budapesten. Azt tudták a városatyák, hogy tömegek igyekszenek majd elérni a belvárosból a Városligetet, de hogy hogyan, arra nem nagyon volt ötletük. 

A Sugárút az Operánál

Bár a főváros gyönyörű Sugárútja 1876-ra elkészült, az esztétikai kívánalmakon szigorúan őrködő Fővárosi Közmunkatanács nem engedte a kötöttpályás közlekedés kiépítését. Féltették a fakocka burkolatot, és csúnyának találták az úton végigfutó vaspályát. Az omnibusz közlekedés pedig nem tudta orvosolni a problémákat, zsúfolt volt, tömegek utaztatására alkalmatlan. A mentő ötlet Balázs Mórtól, a Budapesti Villamos Városi Vasút elnökétől származott: a közlekedést a föld alatt kell megoldani. Mivel a fővárosi törvényhatóságot sikerült meggyőzni a nagy tervnek, az elvi építési engedélyt - egy kikötéssel - 1894. nyarán meg is kapták. A kikötés az volt, hogy a kiállítás nyitóünnepségére, 1896. május 2-ra a földalattinak üzembe kell állnia.

A födém tartószerkezete

A kivitelezés ezután rohamtempóban indult. A kész terveket a Siemens cég szállíította, a munkások kiemelt bérezést kaptak, igaz hétvégén is dolgozni kellett. Munkába állítottak korszerű kotrógépet, villamos üzemű betonkeverőt, elektromos szivattyút is. A munkagödrök kiásását több ponton - az Eötvös utcánál, a Rippl Rónai utcánál - egyszerre kezdték. A földmunkák után a dúcolás következett, és októberre már álltak az Oetl vasöntöde oszlopai, amelyek a födémet voltak hívatva tartani. A beton minőségére annyira ügyeltek, hogy a Mérnök Egylet külön, e célra egy vizsgálóállomást létesített az Aréna - ma Dózsa György úton. Az Oktogonnál húzódó nagykörúti főgyűjtőcsatorna komoly fejtörést okozott a munkálatokat vezető Vojtek Ödönnek. A tanács nem engedte megbontani a csatornát, így végül egy bravúros mérnöki megoldással a pályát fölötte vezették el. 

A munkagödör

A földalatti teljes hossza a Gizella (ma Vörösmarty) tértől a Széchényi fürdőig - itt volt a végállomás- 3688, 76 méter, az állomások átlag 380 méterenként követik egymást. A Hősök tere után felszínen haladt mintegy 480 métert. (A pálya felett átívelő hajdani gyalogos átjáró, a vasbeton szerkezetű Wünsch-híd még ma is megvan a tó partján.)

A Millenniumi Emlékmű mögött a felszínen folytatta útját

A Wünsch híd a az Állatkerttel szemben

A korabeli biztosítóberendezések is világszínvonalúak voltak - szintén a Siemens termékei. Automata fényjelző biztosította, hogy a kocsik állomásnyi távolságban kövessék egymást, és hogy a vezető pontosan tartsa a sebességet. A motorkocsikat a Schlick cégtől rendelték, amely pontosan szállította (vesd össze Alstom) a díszesen kivitelezett vonatokat (mahagóni burkolat, fenyő ablakkeret...). A megállók lejáratai gyönyörű pavilonok voltak, szecessziós stílusban, a peronok csempéit pedig a pécsi Zsolnay külön erre a célra készítette.

Siemens motorkocsi

A szecessziós lejáró

Még két csoda: az építkezés határidőre elkészült, a költségkeretet pedig egyetlen petákkal se lépték túl.

Ezek után nem meglepő, hogy őfelsége I. Ferenc József 1896. május 8-án, büszkeségtől dagadó kebellel szállt fel a Gizella téri végállomáson, hogy mintegy 8 perc alatt megtegye  útját a városligeti végállomásig. Ott az üdvözlésére felsorakozott városi elöljárók és miniszterek előtt pedig kegyesen kinyilvánította:  hozzájárul, hogy a kontinens első földalatti vasútja e naptól felséges nevét viselje.

A belső kiképzés

Baloldali közlekedés szabályai szerint építették, 1973-ig így járt