A világot jelentő deszka(bódé) - a Városligeti Színkör

Krúdy szerint  a Városligeti Színkör első épülete nem volt több egy deszkákból ácsolt bódénál, amit tulajdonosa Feld Zsigmond se szeretett színháznak nevezni, ezért inkább  színkörnek hívta. A korabeli fényképek tanúsága szerint Krúdy kicsit igazságtalan. A nevezett műintézet csinos, favázas épület volt a mai Ajtósi Dürer sor Dózsa György út sarkán, ahonnan nyári estéken kihallatszottak a szívmelengető operett-melódiák. De ki volt valójában Feld Zsigmond, akinek a valódi nevére kevesen emlékeztek, a Lizsé-beli keresztségben ugyanis a hozzá nagyon is illő Feld Tata nevet kapta.

A Színkör favázas épülete

1849 –ben született Pozsonyban németajkú családban. Szülei kereskedőnek szánták, ám ő titokban a bécsi színiakadémiára iratkozott, ahol Schratt Katalin (Ferenc József kedvese) növendéktársa volt. Vizsgái után  a Josephstädter Theater tagjaként többször járt vendégjátékon Budapesten, mígnem 1876-ban végleg itt ragadt: beleszeretett ugyanis Plesch Mátyás gyáros Katalin leányába. A szülők által finoman szólva nem kívánt házasság előtt nem kisebb patrónus, mint Jókai Mór egyengette az utat. A fiatalok egybekeltek hát, és Zsigmond kinézte magának a ligeti bodegát. 

Mivel ő maga egy szót sem beszélt magyarul, no meg a magyar közönség se kényeztette még akkoriban jelenlétével a színi direktorokat, kézenfekvő volt, hogy német nyelven játszó színházat nyit az árnyas fák alatt. A gót betűs plakátokra az Arena im Stadtwäldchen (Aréna a Városerdőcskében) felirat került, a repertoár pedig olyan klasszikusnak egyáltalán nem mondható darabokból állt, mint a der Dorflump (kb Falurossza) vagy az Abracadabra című „fantasztikusan komikus mesevarázslat”.  Gondolhatnánk ezek után, hogy Feld afféle gyenge ripacs volt, de ez egyáltalán nem igaz: szubvenció híján a közönség ízlése szabta ilyenre a magánvállalkozásban üzemeltetett színház műsorát. 10 évadot élt meg a pestiek által csak német Arénának hívott színkör, mikor Feld   eldöntötte, vált: egy merész húzással   1889 –ben színházát magyar nyelven játszó hellyé alakította, és többé nem engedett német szót a színpadra.

Német nyelvű hirdetés a hőskorból

A nyitóelőadás – Rákosi Jenő Este az erdőben című darabja  - Jókai Mór külön erre az alkalomra írott prológjával kezdődött, a darabban a főszerepet Blaha Lujza játszotta. Feld eltökélt volt, hogy értő nézőt farag a terézvárosi közönségből, így aztán bemutatta az Othellót, a Lear királyt, Ibsen Nóráját, a Hedda Gablert és a Bánk bánt.  Rendszeres vendégművész volt Feldnél Küry Klára az ünnepelt primadonna vagy Újházi Ede (a tyúkhúsleveses), aki akkor a Nemzeti társulatát erősítette. A kritikai sajtó szimpátiáját azután nyerte el, hogy felléptette Eleonore Dusét, a kor ünnepelt olasz tragikáját a Kaméliás hölgy címszerepében.

Persze a nemzeti buzgalom mellett üzleti megérzés is vezette a direktort – magyar nyelven játszó színháza számára már könnyebb volt támogatást kieszközölni a várostól, és élt is vele Feld Tata gyakran. Az önkormányzati irományokat tanulmányozva lépten-nyomon belebotlunk a színkör szubvencióért esdeklő folyamodványaiba.  Végül is mindegy mi motiválta az igazgatót, az általa elért eredmény tisztesnek mondható, tömegeket tett ugyanis rendszeres színházlátogatóvá a századeleji Pesten. Emellett a színház táblás házakkal ment, egyre több sztárt szerződtetett, a kispolgári közönség imádta, a sajtó respektálta, a politika hálás volt neki.

Feld Zsigmond a színpadon

A Feld dinasztiát egyébként is szerette a sajtó: a családfő sajátosan joviális, kedvesen zsörtölődő, a magyar nyelvet bájosan kerékbetörő alakja kedvenc célpontja volt a bulvár és színházi lapoknak. Nemkülönben fia, az örökös pénzzavarral küzdő, nagy nőfaló hírében álló, bohém Mátyás,  - mindenki Matyija - aki futószalagon szállította a bohózatokat apja színházának.

1908-ban aztán nagy esemény történt, Feld Tata egy évre bezárta a huzatos színkört, hogy helyére egy impozáns, egész évben játszó, valódi kőszínházat építsen. Nem tudni, hogyan beszélt lyukat a két neves építész, Vágó József és László hasába, de tény, az építkezést ők hitelezték a direktornak. (A Vágó fivérek tervezték többek között az Erzsébet téren valaha állt Nemzeti Szalont, és a ma is álló Schiffer villát a Munkácsy utcában). A korban megszokott tempó szerint egy év alatt kész lett az új épület, melyről dícsérő szavakkal írt a szaksajtó. Az előteret és a színházterem mennyezetét Kernstock freskói díszítették, a nézőtéri székek selyemplüss borítást kaptak, az első emeleti csarnok üvegablakaiból pedig gyönyörű kilátás nyílt a Ligetre. A színpadtechnika is korszerű volt: zsinórpadlás, több süllyesztő, a legmodernebb lámpák szolgálták az illúziót.

A Vágó testvérek tervezte új épület

A megújhodás új névvel is járt, Feld 1912-ben Budapest Színházzá keresztelte át intézményét, melynek emelkedése még 1919-ig tartott. A kommün aztán kollektivizált, és a direktornak jegyszedő állást ajánlottak a saját színházában. A rémálom tovatűntével valahogy semmi nem lett már olyan, mint régen. A közönség egyre vásáribb mókákon volt csak hajlandó nevetni, Feldék Matyija pedig lázasan szolgálta a közízlést: írt mindent – operettet, vaskos bohózatot, revüt, varietét, kabarét. 1926-ban a szeretett hitves halála után a Tata átadta az igazgatást fiának. Ekkor a komoly darabok teljesen eltűntek a kínálatból, helyettük azonban még sikerült olyan sztárokat szerződtetni egy-egy szerepre mint Kabos Gyula, Csortos Gyula, Somogyi Nusi vagy a fiatal Salamon Béla. 

Feld Zsigmond matuzsálemi korban, 90 évesen halt meg, színháza egy kevéssel túlélte. 1935-ben a  zsidó származása miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Mátyás az igazgatást átadta volt titkárának, Erdélyi Mihálynak, akit mint "Horthy katonáját" (tengerész volt a háborúban) a 45 utáni színháztörténet egyszerűen kisatírozott a lexikonokból. A háború után rövid ideig kisebb társulatok szerezték meg az épületet, majd 1951-ben végleg megpecsételődött a sorsa: a Sztálin szobor építésekor a Dózsa György utat kiszélesítették, és vele a Városligeti Színkör is az enyészeté lett.

 

Sztálin és a 23-s villamos

Forrás: villamosok.hu

Nézd, ó Sztálin! Már épül Szegeden
a gyapjú- s fonaléhes kombinát.
A villamosság bontja rügyeit,
s többé Mohács sosem lesz pusztaság.

A napilapokat és az MDP jegyzőkönyveket tanulmányozva az bátran kijelenthető, hogy az 1949-s év második fele Sztálin – „a béke őre, a népek atyja”… - születésnapja méltó ünneplésének lázában telt.  Itt mindjárt érdemes egy rövid megjegyzést tenni: Sztálin ugyanis 1878. december 21-én született, az 1879-s dátum csak később, hatalomra jutásakor került a hivatalos életrajzokba.  Az MDP titkársága számos ülésen foglalkozott a „hálatelt ünnep” előkészületeivel, végül az 1949. december 20-i Fővárosi Törvényhatósági Bizottság ünnepi ülésén határoztak a generalissimus szobrának felállításáról.

Azt fontos elöljáróban megjegyeznünk, hogy a Szovjetunió vezérének szobrot állítani nem volt éppen veszélytelen vállalkozás a keleti blokk országaiban. Sem a megrendelők, sem az alkotók nem lehettek biztosak abban, hogy a kivitelezés Moszkvában is osztatlan lelkesedést vált ki. A prágai Sztálin szobor tervezője például a folyamatos vegzatúra miatt az átadás előtt öngyilkos lett. Éppen ezért gyakori volt, hogy a kommunista pártvezetők biztos, ami biztos alapon egy szovjet szobrász művét másoltatták le – ilyen volt a szegedi Lenin-Sztálin emlékmű -,  most azonban a kivételes alkalomra tekintettel, eredeti műalkotásban gondolkodtak. Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy az előkészítés hónapjai szőrszálhasogató huzavonákkal és véget nem érő ideológiai vitákkal teltek. A párt vezetői semmit nem bíztak a véletlenre: a meghívásos tervpályázatot még az ideális helyszín kijelölése előtt kiírták. Ezen az első körben 24 felkért művész vett részt (25-t hívtak meg, de Pátzay betegsége miatt nem prezentált pályaművet.) A kiírásban a szobor méretét – talapzat nélkül -  5-6 méterben, anyagát bronzban vagy márványban határozták meg. Hogy milyen meglepő művek születtek, arról hála Pótó János kutatásainak ma már alapos tudással rendelkezünk.

Kicsi, zömök Sztálin, Vedres Márk terve. Forrás:szoborlap.hu

Kedélyes Sztálin - Megyeri Barna terve. Forrás:szoborlap.hu

  A szoborbizottság, melyben a párt, a Népművelési Minisztérium, Budapest város és a tömegszervezetek képviselői mellett a felkért üzemek dolgozói is helyet kaptak, némileg ingerülten állapította meg, hogy „a harminc pályamű között van olyan, amelynek ha a fejét letakarjuk, akkor Petőfit ábrázolja. Vannak eltorzított alakok, olyanok, amelyeknek készítői ellen mindjárt vizsgálatot kellene indítani.” 

Petőfi Sztálin - Medgyessy Ferenc terve. Forrás: szoborlap.hu

Értékelhetőnek csak Borsos Miklós, Farkas Aladár, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Mikus Sándor alkotását tartották, őket tehát egy újabb körben versenyeztették meg.

Deák Sztálin - Vass Viktor terve. Forrás:szoborlap.hu

Közben heves viták zajlottak a helyszín körül. Szóba került a Hősök tere, a mai Köztársaság tér, az Erzsébet tér és a Kossuth tér Alkotmány utcával szemközti része is. Utóbbival az volt a probléma, hogy az itt felállított szobor szükségképpen hátat fordított volna vagy az Alkotmány utcai pártközpontnak vagy a Parlamentnek, ezt tehát ejtették. A Köztársaság tér elhanyagoltságával, az Erzsébet tér épp ellenkezőleg, mondén hangulatával és polgári környezetével vívta ki a pártvezetők ellenszenvét. A Hősök tere már jobb döntésnek tűnt, de itt a Millenniumi Emlékmű monumentalitása elnyomta volna Sztálin alakját, ez pedig szóba sem jöhetett. Igaz, voltak arra vonatkozó elképzelések is, hogy az emlékművet egyszerűen el kéne bontani, vagy legalább is hátrébb tolni a Hermina útig, de ezt úgy tűnik a hatalom nem merte meglépni. A Népművelési Minisztérium végül 1951 tavaszára megszülte a végleges ötletet: a szobor felállítására  a Városliget szélén a  Gorkij fasor (ma Városligeti fasor) tengelyében a Dózsa György utat javasolták, a talapzatot pedig főtribünné kívánták alakítani. Közben a Honvédelmi Minisztérium is benyújtotta igényét: egy katonai díszszemlék megtartására alkalmas térré kívánták formálni a Dózsa György utat, ezért azt teljes városligeti szakaszán 75 méter mélységben kiszélesítették  Az útban lévő épületek elbontásáról egy ülésben döntöttek: áldozatul esett a Városligeti Színkör, a villamos végállomás, Csengery Antal szobra (igaz ez csak átkerült az Almássy térre) és a Regnum Marianum templom. Utóbbira sok szót nem vesztegettek, az MDP titkárság 1951. június 4-i ülésének jegyzőkönyve szerint „felkérték Kossa elvtársat, hogy közölje a városligeti templom egyházi vezetőjével, hogy lebontják a templomot”.  

A Regnum Marianum templom Csengery Antal szobrával, fortepan.hu

 

A Városligeti Színkör épülete

 A győztes Mikus Sándor 8 méteres bronz monstrumának anyagát minden bizonnyal a háború után eltávolított köztéri alkotások szolgáltatták: bizonyosat nem tudni, de valószínűleg „Sztálinba” olvasztották többek között Tisza István, Darányi Ignác (a Mezőgazdasági Múzeumnál állt) és gróf Andrássy Gyula szobrát. 

A szobor leleplezése, 1951. december 16-án, fortepan.hu

Tömegdemonstrációk helyszíne

Az iratokból kiderül, hogy a háborús jóvátételt és újjáépítést nyögő országban egy dolog nem számított a szobor projektnél: a pénz. Irdatlan összegeket költöttek az anyagra, a kivitelezésre, a tereprendezésre, a közlekedés átalakításra, a honoráriumokra. Mikus például akkoriban felfoghatatlan összegnek számító tiszteletdíjat  - 200 ezer forintot -  kapott. 

A tér rendezésével kapcsolatos leggroteszkebb vita a Dózsa György úti villamosvágányok megszüntetése körül zajlott. A több ülésben, mintegy másfél évig rágott témában mindenki felszólalt, akár értett a közlekedésszervezéshez, akár nem, illetve főleg utóbbiak exponálták magukat. 1950-ben a 23-s villamos érintett pályaszakaszát felújították, és a vasúti felüljárót megmagasították. Ennek ellenére a párt központi vezetősége esztétikai okokra hivatkozva kezdte szorgalmazni a villamosvonal eltüntetését, mondván a vezetéktartó oszlopok zavarnák a Sztálin szobor környezetének egységes látványát. Budapest, a közlekedési minisztérium és egyéb hivatalos szervek szakemberei a nagy forgalmú vonal megtartása mellett érveltek mindhiába, a 23-s 1952. október 26-án tette meg utolsó útját a Dózsa György úton.

Éljen Május 1!

A Felvonulási tér kialakítása számos előre át nem gondolt nehézségbe ütközött. Időjárási viszontagságok, anyaghiány és építőipari kapacitás-hiány miatt végül a teljes befejezés 1953-ra tolódott. 

 A szobor avatóünnepségét 1951. december 16-án 80 ezres kivezényelt tömeg jelenlétében megtartották, annak dacára, hogy a tribünt díszítő domborművek még nem voltak készen.  A beszédet Révai József a korabeli kultúrpolitika főideológusa tartotta, a napilapok emelkedett hangon írtak a budapesti dolgozók „örömünnepéről”. 

A Csizma-tér, fortepan.hu

 A monumentális alkotás aztán nem sokáig díszelgett a téren. 1956-ban a felkelők nem kis nehézségek árán ledöntötték, és a mai Blaha Lujza térig vonszolták, ahol darabjaira törték. A talapzaton csak Sztálin csizmái maradtak. A humorban bővelkedő pesti aszfaltnyelv ezért egy ideig Csizma-térként hívta a kommunista ideológia legfontosabb szimbolikus terét. A párt romjain újjáalakuló MSZMP-nek aztán nem kevés fejtörést okozott, hogy miként tüntesse el a sztálini személyi kultusz maradványait. Végül csak egy szerényebb méretű tribün felállítására került sor, ahonnan a pártvezetők az április 4-i díszszemléket és a május 1-jei felvonulókat köszönthették. A Kádár-éra konszolidálódásával a tér egyre veszített kiemelt jelentőségéből, és a politikai szimbolika terepét a városrendezési koncepciókat nélkülöző ötletelés vette át. Terveztek ide Nemzeti Színházat, Forma1-s pályát, de ezek nem - jobban mondva: nem itt -  valósultak meg. Ma a hajdani szobor helyén az 56-s emlékmű áll, bár ennek is bizonytalan a jövője a tervezett Múzeumi Negyed miatt.