2012. augusztus 17., péntek

Jó karban lévő vadállatokat keresünk!



1945 őszén jelent meg a fenti hirdetés a napilapokban. A főváros sokat szenvedett lakossága viccnek gondolhatta, pedig korántsem volt az. Az Állatkert próbált így talpra állni Budapest kegyetlenül hosszú ostroma után. Nádler Herbert az intézmény nagynevű igazgatója szomorúan konstatálta a Világosság című napilapban, hogy a hirdetésre nem érkeztek felajánlások, a ketrecek üresen maradtak. Pedig az ostrom előtt még mintegy 4000 állat lakóhelye volt a világ egyik legszebb, műemléki állatkertje. Az első világháborút többé-kevésbé szerencsésen átvészelő állatállomány a második nagy világégéskor szinte kiheverhetetlen pusztítást szenvedett el. 1944 szeptemberéig még úgy-ahogy mentek a dolgok, bár az állatok élelmezése és az ápolószemélyzet frontra vezénylése komoly nehézségeket okozott az intézmény működésében. A kifutók előtti szabad földbe krumplit, hagymát, káposztát ültettek, hogy a takarmány hiányt enyhítsék. 44 szeptember 14-én azonban bekövetkezett a legrosszabb: közvetlen bombatalálat érte a kertet. A légnyomásban számos állat mellett teljesen megsemmisült a Pálmaház. 

Elpusztult a livistona pálma, Ferenc József 1912-s adománya


 A kitört üvegablakokon beáramló hideg éjszakai levegő néhány nap alatt elpusztította a trópusi növényeket és a melegkedvelő hüllőket. A dolgozók mindent megtettek a közvetlen károk elhárítására, így decemberig még elláthatták a gondjaikra bízott állatokat. December közepén azonban megkezdődtek a szőnyegbombázások. A stratégiai szempontból rendkívül kedvezőtlen helyen (vasútvonal mellett) fekvő Állatkert ekkor semmisült meg szinte teljes egészében. A Duna hidak felrobbantása és a folyamatos légicsapások miatt már a személyzet sem tudott bejárni, ezért az állatok felügyelet nélkül maradtak. Légnyomás végzett a kert veterán elefántjával, Sziámmal, aki még Ferenc József adományaként érkezett a fővárosba, és szintén így pusztult egy vemhes zsiráf és borja. 

Sziám a látogatók kedvence volt


A nagyragadozókat egyszerűen agyonlőtték, így próbálva megelőzni, hogy kiszabadulva kárt tegyenek a lakosságban. A tengeri halon élő fókák és pingvinek pedig éhen haltak. A védett fajnak számító európai bölények valószínűleg valamelyik pesti fekete–húspiacon végezték, de jutott a kiéhezett lakosság és katonaság kondérjaiba a szarvasokból, őzekből, antilopokból, víziszárnyasokból, sőt zebrákból is. A világégést mindössze 15 egyed élte túl, ebből néhányan nem az Állatkert falai között. 3 pónilovat egy fuvarozó vállalatnál találtak meg a gondozók, 2 majom egy környéki villába került házikedvenc státuszban, egy papagáj a Teleki térre szegődött jövendőmondónak, egy teve pedig földműves lett (konkrétan befogták az eke szarva elé) Örkényben. 

Örkényben szántott a teve


Ami valóban csodaszámba ment: az öttagú vízilócsalád sértetlenül vészelte át a háborút. A budapesti vízilovak jellemzően hosszú életére és jó szaporodóképességére elegendő érvet szolgáltatott az idők során a Széchenyi fürdő gyógyvizével táplált medencéjük élettanilag jótékony hatása, de hogy a szőnyegbombázás ellen milyen védelmet nyújthatott a hévíz, arra magunk sem tudunk elfogadható magyarázatot. 

A nagy túlélők, a vízilovak


Az üresen tátongó kifutók között 45 nyarán szabadtéri hangversenyeket, majd egy terménykiállítást is rendeztek. Az Állatkert azonban kilátástalan helyzetben volt: állami támogatást nem kaptak, hiszen a lerombolt ország újjáépítési céljai között az Állatkert nem szerepelt kiemelt helyen. Állatbeszerzésekre gondolni sem lehetett, az amúgy is drága mulatság, de etetni sem tudták volna az egzotikus fajokat. Felmerült, hogy a romokon, adományokból „egy nagy magyar állatkertet” (semmi élcre ne tessenek gondolni: Magyarországon őshonos állatokról van szó) építenek, de az is, hogy a városligeti terület helyén egy gyógyszállót húznak fel, az Állatkertet pedig elköltöztetik Budára. Végül az intézmény maradt a régi helyén, és a semmiből néhány év alatt talpra állt. De ezt majd egy másik bejegyzésben ...

2012. augusztus 2., csütörtök

Ugrás a Ligetben


A Városliget az elmúlt századokban számos különleges produkciónak – látványosságnak adott otthont. Ilyen kuriózumnak számított az 1800-as évek elején az első pesti ejtőernyős ugrás, melynek „hőse” egy francia, bizonyos André Jacques Garnerin volt.  Garnerin a francia forradalomban a Konvent politikai biztosaként az akkoriban létrehozott légi egység beosztottja volt. Léghajóból távcsővel figyelte az angol csapatok mozgását, ám egy alkalommal léghajóját lelőtték, ő pedig angol fogságba esett. Az angolok később átadták az osztrákoknak, így került Garnerin Magyarországra, ahol a budai várbörtönben raboskodott. Hősünk a szökés reményében ejtőernyő barkácsolással múlatta a rabság lassan hömpölygő óráit. Ágyneműkből, padlódeszkából egy kezdetleges szerkezetet eszkábált, ám egy fatális véletlen során lelepleződött. Történt, hogy a szomszédos cella egyik lakója beleőrült a fogságba, szűnni nem akaró ordibálására pedig lépett az őrszemélyzet: a rabot elszállították, a szomszédos cellákat pedig átkutatták. Így találták meg Garnerinnél az ágy alá rejtett ejtőernyőt. Meglepő módon a francia egy eléggé lapos sztorival kidumálta magát: azt bizonygatta, hogy esze ágában sincs szökni, csupán unaloműzésként kisebb tárgyak kidobálásával üti el az időt.  Garnerin 1795-ben klasszikus fogolycsere egyezmény során szabadult: a Mária  Terézia Sarolta hercegnőért átadott francia tisztek egyikeként került szabadlábra.   

Garnerin szenzációs produkcióját hirdető plakát


Hazatérve minden erejét ejtőernyője tökéletesítésére fordította. 1797. október 22-én próbálta ki magát először. Egy hőlégballon segítségével emelkedett a magasba, melyhez hozzá volt erősítve egy nyitott ejtőernyő és maga Garnerin. Mikor elérte a kívánt magasságot, egyszerűen elvágta a tartó kötelet és ejtőernyőjével a földre ereszkedett. Persze ez csak első hallásra tűnik egyszerűnek. Mivel ez még egy igen kezdetleges, zárt ernyő volt, ezért a szerkezet leszállás közben borzalmasan imbolygott. Később egy csillagász, Jerome Lalande tanácsai nyomán az ernyő közepébe nyílást vágtak, így csökkent a kilengések nagysága.

Nem sokkal ezután Garnerin és lánya, Elisa - akiben egyébként a világ első női ejtőernyősét tisztelhetjük - fantasztikus mutatványukkal európai bemutató körútra indultak. E turné során kerültek Pestre, ahol a Városligetben ezrek nézték szájtátva lélegzetelállító mutatványukat.


A Garnerin által szerkesztett ejtőernyő





2012. július 27., péntek

Hadikórház a Műcsarnokban


Mire a levelek lehullanak, itthon lesztek - győztesen.
Ígérte Vilmos császár a frontra induló német katonáknak 1914 késő nyarán, de nem így lett. 

"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam"


Mindenesetre a mozgósítás idején hatalmas lelkesedés és honfiúi (meg honleányi)  buzgalom szállta meg  a   Monarchia mindkét fővárosát.

Karácsony a fronton

 Budapesten a lelkes tömeg az Oktogonon hömpölygött, nemzetiszín zászlók búcsúztatták a hadba indulókat, miközben az újságok belső oldalait ellepték a háborúban  nélkülözhetetlen cikkek  hirdetései („Szanitéc” tetűpor és kenőcs, páncélszeg talpvédő bakancsra…) és a jótékony célú felajánlások. Utóbbi komplett mozgalommá fejlődött a háború alatt, a borbélyok ingyen borotválták a frontra indulókat, az Állatkertet belépőjegy nélkül látogathatták a sebesültek, az arisztokrácia pedig hadikórház és utógondozó szanatórium céljaira engedte át kastélyait, kúriáit. 

A Műcsarnok Klösz György fotóján
 
Gróf Andrássy Gyula, a korábbi belügyminiszter már 1914 augusztusában felajánlotta az általa elnökölt Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kezelésében lévő Műcsarnok összes termeit hadikórház céljára. 400 ágyat helyeztek el az épületben, további 40 ágy a Szépművészeti Múzeumba, 80 pedig a Korcsolyacsarnokba került.  A berendezés korszerű, a higiénia minden követelményét kielégítő volt. A sebesülteket 5 fős orvosi stáb látta el ( parancsnok dr. Glaser Marcel sebész főorvos, dr. Bodon Károly királyi főtanácsos,  osztályos föorvosok dr. Thaly Lóránd, a Bethesda kórház fôorvosa, dr. Drexler Dezsö nyug. ezredorvos és dr. Szántó Manó) továbbá számtalan hivatásos és önkéntes ápolónő sürgölködött körülöttük. Budapest lakosságának túláradó gondoskodására mi sem jellemzőbb, mint hogy a nagy mennyiségben becsempészett ételt, bort és cigarettát az orvosoknak kellett elkobozni a lábadozóktól. 

A Műcsarnok szoborterme hadikórháznak berendezve

Bár a cél nemes volt, a Műcsarnok épülete nem bizonyult alkalmasnak sebesültek elhelyezésére. Üvegteteje miatt a nyári forróság kibírhatatlan volt, ezért azt több rétegben fehérre meszelték. Az esőzések hatására keletkező meszes víz aztán utat tört magának, és  vigasztalanul csordogált a szebb napokat látott épület falain. 1918-ban a nehéz gazdasági helyzetbe került Társulat csak hitelből tudta fedezni a helyreállítást.

A műtőben

 A háború a Műcsarnok előre meghirdetett  programját is gyökerestül felforgatta. A  ’14 októberére tervezett nagy Benczúr kiállítást, melynek előkészületei már gőzerővel folytak, le kellett mondani, majd a szokásos évi Téli tárlatot is. A Képzőművészeti Társulat egy segélyalapot hozott létre, mely a nehéz helyzetbe került művészeket volt hivatva segíteni. A háború alatt kiállításaikat és aukcióikat a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában tartották. 1918 decemberében vehették újra birtokba az épületet, de az öröm nem sokáig tartott. A proletárhatalom 1919 júniusában a Műcsarnokot államosította, és itt rendezte meg a köztulajdonba vett (értsd a magántulajdonosoktól elrekvirált) műkincsek kiállítását.

Sebesültek a Műcsarnokban 1915-ben

2012. július 19., csütörtök

Laci 9 éves

A kép szereplőiről mindössze annyit tudunk,  hogy a Laci nevű kisfiú 9 éves, és a kép 1907-ben készült.



Sokkal többet árul el a kartonra ragasztott papír gyorsfénykép hátoldala, melyen Helfgott Sámuel hirdeti kissé fellengzősen "Szecesszió" névre keresztelt városligeti műtermét.
De ki is volt Helfgott bácsi, a Liget legendás alakja?

1854-ben született, majd ő is mint megannyi vállalkozó szellem az Újvilágban próbált szerencsét. Amerikából 1883-ban települt haza, Állatkerti út 9. szám alatti üzlete cégtáblájára egy időben a Helfgott Sam nevet festette. Kezdetben ferrotípiákat (előre gyártott ónozott acéllemezekre rögzített gyorsfénykép) készített, később áttért a papír gyorsfényképre. A vállalkozás olyan szépen jövedelmezett, hogy később a belvárosban, a régi Városháza épületében is nyitott boltot. Az 1896-s Millenniumi Kiállítás idején neves fényképészek szövetkezetet alapítottak, és a Városliget területén egyes fotóművészeti szolgáltatásokra kizárólagos jogot szereztek. Helfgott gyorsfényképeszeti szolgáltatását azonban még ők sem tudták korlátozni, így a műterem az ünnepségek alatt is zavartalanul üzemelt. Egy vasárnap délutáni "lizsézésnek" kihagyhatatlan programja volt a családi vagy baráti körben készült fotó, amelyet azonnal haza lehetett vinni a jól sikerült kirándulás emlékéül. Mivel ezek a képek viszonylag olcsók voltak, cselédlányok és szabadságos bakák éppúgy betértek Helfgott bácsihoz, mint a középosztálybeli családok vagy a  vidékről Szent Istvánkor a fővárosba ránduló kisbirtokosok.
A tulajdonos legendás alakja volt a századelő Városligetének. Tekintélyét egyrészt szaktudása, másrészt termetes alakja alapozta meg. A ligeti legendárium szerint nem volt olyan "bicskás legény", akit puszta kézzel ne tudott volna ártalmatlanítani. A Mutatványosok Egyesületének majdnem haláláig elnöke volt. Több fényképet készített Molnár Ferencről, aki a Liliom írása közben naponta kijárt Helfgott műtermébe, hogy a Városliget jellegzetes figuráit tanulmányozza.

Szép Ernő a Lila akácban megörökítette a Városliget halhatatlan fényképészének alakját:
"Azután csináltattunk gyorsfényképet Helfgott Sámuelnél, Manci egy hintalovon ül, én tartom a hintaló zabláját. Még most is megvan a kép."

1925-ben bekövetkezett halála után még üzemelt néhány évig a műterem, Helfgott Sámuel utóda néven. 1929-ben készült egyik leghíresebb képük,  melyen József Attila, Szántó Judit és baráti társaságuk pózol a városligeti gyorsfényképeszetben.


Bal szélen József Attila, ül Szántó Judit

2012. július 12., csütörtök

Nelly elefánt Hévízen



Nelly iszapfürdőt vesz
Nelly korai gyermek éveiről keveset tudunk. Valószínű, hogy mint annyi társa, állatkereskedők közvetítésével került Budapestre, ahol Beketow Mátyás híres cirkuszában kapott munkát. Mivel az igazgató és műlovarnő hitvese a lovak szerelmesei voltak, Nellynek csak mellékszerep juthatott. Az ún.vegyes állatszámban produkálta magát, a főszereplő karcsú mének mellett kutyák, zebrák társaságában. Még csak 3 éves múlt, mikor a világot jelentő manézs örökre bezárult előtte. A kiselefánt ugyanis sántított, lábai nem bírták a terhelést, így a vajszívű cirkuszigazgató -ha már munkát nem adhatott –másképp igyekezett Nelly jövőjéről gondoskodni. Jelesül odaajándékozta az épp egy évvel korábban újjáépített Állatkertnek. A kis fánit tenyerén hordozta a sors, új otthonában ugyanis egy másik kiváló emberrel, Dr Lendl Adolffal találkozott. A tudós zoológus - igazgató szánta a kis bicebócát, ezét úgy döntött, Nellynek gyógykúrára van szüksége. Először a Széchenyi fürdő jótékony hatásában bíztak, de hamar kiderült, a fürdő közönsége nem tart igény a terjedelmes fürdővendégre, meg medence sincs megfelelő méretű. Ekkor jött az ötlet, Nelly Hévízre utazik fürdőkúrára. Fel is kerekedett hősünk, gondozójával 1914 meleg júliusán érkeztek a fürdővárosba. Nelly csinos lakást kapott egy közeli istállóban, és napi két iszapfürdőt írtak fel neki, amit örömmel abszolvált. A szokatlan vendég kisvártatva sztár lett. A fővárosi napilapok lelkesen számoltak be állapotának javulásáról, a héviziek pedig minden földi jóval elhalmozták. Kedvence állítólag a késői ropogós cseresznye volt, melyből egy szakajtónyit fogyasztott egyálltó helyében. A fürdő korabeli bérlője bizonyos Reischel Ferenc zseniális üzleti érzékkel nem fogadott el pénzt a kosztért és kvártélyért, viszont annál nagyobb hírverést csapott a reumáját kezeltető elefánt körül. Így aztán nem csoda, hogy a hazautazás igazi népünnepéllyé avanzsált. Nellyt notabilitások búcsúztatták a keszthelyi vasútállomáson- a helyiektől pedig méretes virágcsokrokat kapott – melyeket egyébként jó étvággyal elfogyasztott. Az utazás nem volt zökkenőmentes – tekintve, hogy a gyógykúra ideje alatt a világban kitört az első nagy háború. Így Nelly végül szeptember közepén kicsit törődötten, de megérkezett a Nyugati pályaudvarra. Otthonába gyalog vonult a Podmaniczky utcán , állítólag a többi állatkerti elefánt – Sziám,Cuba,Bébi- hangos trombitálással köszöntötte, mikor az Arána útról az Állatkerti útra fordult.

Az Állatkert elefántjai 1914-ben

Nehéz kicsalogatni a meleg vízből