Sztálin és a 23-s villamos

Forrás: villamosok.hu

Nézd, ó Sztálin! Már épül Szegeden
a gyapjú- s fonaléhes kombinát.
A villamosság bontja rügyeit,
s többé Mohács sosem lesz pusztaság.

A napilapokat és az MDP jegyzőkönyveket tanulmányozva az bátran kijelenthető, hogy az 1949-s év második fele Sztálin – „a béke őre, a népek atyja”… - születésnapja méltó ünneplésének lázában telt.  Itt mindjárt érdemes egy rövid megjegyzést tenni: Sztálin ugyanis 1878. december 21-én született, az 1879-s dátum csak később, hatalomra jutásakor került a hivatalos életrajzokba.  Az MDP titkársága számos ülésen foglalkozott a „hálatelt ünnep” előkészületeivel, végül az 1949. december 20-i Fővárosi Törvényhatósági Bizottság ünnepi ülésén határoztak a generalissimus szobrának felállításáról.

Azt fontos elöljáróban megjegyeznünk, hogy a Szovjetunió vezérének szobrot állítani nem volt éppen veszélytelen vállalkozás a keleti blokk országaiban. Sem a megrendelők, sem az alkotók nem lehettek biztosak abban, hogy a kivitelezés Moszkvában is osztatlan lelkesedést vált ki. A prágai Sztálin szobor tervezője például a folyamatos vegzatúra miatt az átadás előtt öngyilkos lett. Éppen ezért gyakori volt, hogy a kommunista pártvezetők biztos, ami biztos alapon egy szovjet szobrász művét másoltatták le – ilyen volt a szegedi Lenin-Sztálin emlékmű -,  most azonban a kivételes alkalomra tekintettel, eredeti műalkotásban gondolkodtak. Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy az előkészítés hónapjai szőrszálhasogató huzavonákkal és véget nem érő ideológiai vitákkal teltek. A párt vezetői semmit nem bíztak a véletlenre: a meghívásos tervpályázatot még az ideális helyszín kijelölése előtt kiírták. Ezen az első körben 24 felkért művész vett részt (25-t hívtak meg, de Pátzay betegsége miatt nem prezentált pályaművet.) A kiírásban a szobor méretét – talapzat nélkül -  5-6 méterben, anyagát bronzban vagy márványban határozták meg. Hogy milyen meglepő művek születtek, arról hála Pótó János kutatásainak ma már alapos tudással rendelkezünk.

Kicsi, zömök Sztálin, Vedres Márk terve. Forrás:szoborlap.hu

Kedélyes Sztálin - Megyeri Barna terve. Forrás:szoborlap.hu

  A szoborbizottság, melyben a párt, a Népművelési Minisztérium, Budapest város és a tömegszervezetek képviselői mellett a felkért üzemek dolgozói is helyet kaptak, némileg ingerülten állapította meg, hogy „a harminc pályamű között van olyan, amelynek ha a fejét letakarjuk, akkor Petőfit ábrázolja. Vannak eltorzított alakok, olyanok, amelyeknek készítői ellen mindjárt vizsgálatot kellene indítani.” 

Petőfi Sztálin - Medgyessy Ferenc terve. Forrás: szoborlap.hu

Értékelhetőnek csak Borsos Miklós, Farkas Aladár, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Mikus Sándor alkotását tartották, őket tehát egy újabb körben versenyeztették meg.

Deák Sztálin - Vass Viktor terve. Forrás:szoborlap.hu

Közben heves viták zajlottak a helyszín körül. Szóba került a Hősök tere, a mai Köztársaság tér, az Erzsébet tér és a Kossuth tér Alkotmány utcával szemközti része is. Utóbbival az volt a probléma, hogy az itt felállított szobor szükségképpen hátat fordított volna vagy az Alkotmány utcai pártközpontnak vagy a Parlamentnek, ezt tehát ejtették. A Köztársaság tér elhanyagoltságával, az Erzsébet tér épp ellenkezőleg, mondén hangulatával és polgári környezetével vívta ki a pártvezetők ellenszenvét. A Hősök tere már jobb döntésnek tűnt, de itt a Millenniumi Emlékmű monumentalitása elnyomta volna Sztálin alakját, ez pedig szóba sem jöhetett. Igaz, voltak arra vonatkozó elképzelések is, hogy az emlékművet egyszerűen el kéne bontani, vagy legalább is hátrébb tolni a Hermina útig, de ezt úgy tűnik a hatalom nem merte meglépni. A Népművelési Minisztérium végül 1951 tavaszára megszülte a végleges ötletet: a szobor felállítására  a Városliget szélén a  Gorkij fasor (ma Városligeti fasor) tengelyében a Dózsa György utat javasolták, a talapzatot pedig főtribünné kívánták alakítani. Közben a Honvédelmi Minisztérium is benyújtotta igényét: egy katonai díszszemlék megtartására alkalmas térré kívánták formálni a Dózsa György utat, ezért azt teljes városligeti szakaszán 75 méter mélységben kiszélesítették  Az útban lévő épületek elbontásáról egy ülésben döntöttek: áldozatul esett a Városligeti Színkör, a villamos végállomás, Csengery Antal szobra (igaz ez csak átkerült az Almássy térre) és a Regnum Marianum templom. Utóbbira sok szót nem vesztegettek, az MDP titkárság 1951. június 4-i ülésének jegyzőkönyve szerint „felkérték Kossa elvtársat, hogy közölje a városligeti templom egyházi vezetőjével, hogy lebontják a templomot”.  

A Regnum Marianum templom Csengery Antal szobrával, fortepan.hu

 

A Városligeti Színkör épülete

 A győztes Mikus Sándor 8 méteres bronz monstrumának anyagát minden bizonnyal a háború után eltávolított köztéri alkotások szolgáltatták: bizonyosat nem tudni, de valószínűleg „Sztálinba” olvasztották többek között Tisza István, Darányi Ignác (a Mezőgazdasági Múzeumnál állt) és gróf Andrássy Gyula szobrát. 

A szobor leleplezése, 1951. december 16-án, fortepan.hu

Tömegdemonstrációk helyszíne

Az iratokból kiderül, hogy a háborús jóvátételt és újjáépítést nyögő országban egy dolog nem számított a szobor projektnél: a pénz. Irdatlan összegeket költöttek az anyagra, a kivitelezésre, a tereprendezésre, a közlekedés átalakításra, a honoráriumokra. Mikus például akkoriban felfoghatatlan összegnek számító tiszteletdíjat  - 200 ezer forintot -  kapott. 

A tér rendezésével kapcsolatos leggroteszkebb vita a Dózsa György úti villamosvágányok megszüntetése körül zajlott. A több ülésben, mintegy másfél évig rágott témában mindenki felszólalt, akár értett a közlekedésszervezéshez, akár nem, illetve főleg utóbbiak exponálták magukat. 1950-ben a 23-s villamos érintett pályaszakaszát felújították, és a vasúti felüljárót megmagasították. Ennek ellenére a párt központi vezetősége esztétikai okokra hivatkozva kezdte szorgalmazni a villamosvonal eltüntetését, mondván a vezetéktartó oszlopok zavarnák a Sztálin szobor környezetének egységes látványát. Budapest, a közlekedési minisztérium és egyéb hivatalos szervek szakemberei a nagy forgalmú vonal megtartása mellett érveltek mindhiába, a 23-s 1952. október 26-án tette meg utolsó útját a Dózsa György úton.

Éljen Május 1!

A Felvonulási tér kialakítása számos előre át nem gondolt nehézségbe ütközött. Időjárási viszontagságok, anyaghiány és építőipari kapacitás-hiány miatt végül a teljes befejezés 1953-ra tolódott. 

 A szobor avatóünnepségét 1951. december 16-án 80 ezres kivezényelt tömeg jelenlétében megtartották, annak dacára, hogy a tribünt díszítő domborművek még nem voltak készen.  A beszédet Révai József a korabeli kultúrpolitika főideológusa tartotta, a napilapok emelkedett hangon írtak a budapesti dolgozók „örömünnepéről”. 

A Csizma-tér, fortepan.hu

 A monumentális alkotás aztán nem sokáig díszelgett a téren. 1956-ban a felkelők nem kis nehézségek árán ledöntötték, és a mai Blaha Lujza térig vonszolták, ahol darabjaira törték. A talapzaton csak Sztálin csizmái maradtak. A humorban bővelkedő pesti aszfaltnyelv ezért egy ideig Csizma-térként hívta a kommunista ideológia legfontosabb szimbolikus terét. A párt romjain újjáalakuló MSZMP-nek aztán nem kevés fejtörést okozott, hogy miként tüntesse el a sztálini személyi kultusz maradványait. Végül csak egy szerényebb méretű tribün felállítására került sor, ahonnan a pártvezetők az április 4-i díszszemléket és a május 1-jei felvonulókat köszönthették. A Kádár-éra konszolidálódásával a tér egyre veszített kiemelt jelentőségéből, és a politikai szimbolika terepét a városrendezési koncepciókat nélkülöző ötletelés vette át. Terveztek ide Nemzeti Színházat, Forma1-s pályát, de ezek nem - jobban mondva: nem itt -  valósultak meg. Ma a hajdani szobor helyén az 56-s emlékmű áll, bár ennek is bizonytalan a jövője a tervezett Múzeumi Negyed miatt.

Honfoglalás a Vurstliban

Száll a turulmadár,  utat ver a szárnya...
Kacagányos Árpád zúg-robog utána.
Pósa Lajos: Magyarok bejövetele

A Feszty körkép épülete a Vurstliban

Gyakran felbukkan a fenti fotó, melyen a hajdani Vurstli egy részlete látszik. A körhinta jól felismerhető épülete mögött egy másik, zömök építmény, a rotunda, a Feszty körkép otthona. De mit keresett majd 40 évig a magyarok honfoglalását monumentális méretekben ábrázoló festmény a mutatványosok, fakírok,  csepűrágók között?  

Hogy ezt megérthessük, először a körkép műfaját kell körüljárnunk. Egy ír, bizonyos Barker szabadalmaztatta az eljárást a 18. század végén: lényege, hogy az emberi szem számára befoghatatlan 360 fokos perspektívából, a valósághoz meghökkentően hasonlító festészeti modorban ábrázoljon olyan tájakat, történelmi eseményeket, természeti jelenségeket, melyek a néző számára eddig egyszerű sík kép formájában voltak csak láthatók. 

Barker körképe

A körkép lényege a teljes illúzió, ezért megalkotásánál nem a művészi ábrázolásra, hanem a fényképszerű hűségre törekszik az alkotó. Az élmény fokozására megengedett a festmény és a látogató közé a képbe illő  tárgyakat elhelyezni, általában növényeket, tereptárgyakat, de nem ritkán alkalmaztak hanghatásokat, sőt akár illateffekteket is. A körképet egy speciális épülettípusban, a kör alakú rotundában állították ki. A csak mesterséges megvilágítással rendelkező térbe a látogató egy sötét folyosón áthaladva jut, és itt általában valamely magaslatról nézhet rá – körbeforogva – a képre. A körkép tehát átmenet a vásári képmutogatók és a mozgókép kezdetleges formái között. Mivel a képek bemutatására üzleti vállalkozások alakultak, a műveket belépti díj ellenében lehetett megnézni. Fontos volt tehát a magas nézőszám a bevétel kedvező alakulása miatt. Ezért szívesen települtek a körképmutogatók vásárokba, vurstlikba, nagy kiállításokra, ahol sok ember megfordult. 

A MAGYAROK BEJÖVETELE - FESZTY ÁRPÁD KÖRKÉPE

A Feszty-körkép hányattatásokkal teli története egy viharral, amolyan családi perpatvarral kezdődött.  Feszty Árpádot, a sikeres festőt párizsi útján szállta meg a nagy idea: a Nyugat-Európában már népszerű, Magyarországon még alig ismert panorámakép műfajában megfesti a bibliai özönvíz történetét. Ki is gondolta a kompozíciót mire hazaért, a nagy sötétlő fellegeket, a haragos-tarajos hullámokat a tengeren, ám felesége – Jókai Mór nevelt lánya, Róza, szintén festőművész -  nem volt elragadtatva az ötlettől.  Páal László intim tájképeit preferálta inkább, és meg volt győződve, hogy ilyen monumentális méretekben nem lehet igazán művészit alkotni. Az após – a kitűnő üzleti érzékkel is rendelkező Jókai Mór – viszont felkarolta az ötletet, és a közelgő Millenniumra való tekintettel  valami hazafias téma felé terelgette Fesztyt. Így született meg a gondolat: a festő, műépítész bátyjával, Gyulával Rt-t alapít, és megfesti a Magyarok bejövetele című körképet. 

A rotunda eredeti helyén, a mai Szépművészeti Múzeum telkén

1891-ben folyamodvánnyal éltek a Főváros Tanácsához, melyben külföldi példákon keresztül ecsetelték a panorámakép várható jótékony hatását az idegenforgalomra, a nemzeti érzületre és  Budapest világvárosi rangjának emelésére. A bemutatásra egy állandó, „ a környéknek is díszére szolgáló stylszerű” épületet kívántak emelni, az Andrássy út torkolatában, ott ahol ma a Szépművészeti Múzeum áll.  A szerződés a terület bérletére a Magyar Körkép Rt és Budapest városa között 1891-ben létrejött, ami után azonmód meg is kezdődött a hatalmas munka. Először a speciális, ablaktalan, kör alakú épületet, a rotundát húzták fel, majd miután Feszty elkészült a vázlatokkal, Belgiumból megrendelték a vásznat. Az épületen belül síneken guruló állványzatot építettek, a 120 méter hosszú 15 méter magas vásznat e mögé feszítették ki. Rossznyelvek szerint Jókai Róza, mikor meglátta a hatalmas felületet,  a döbbenettől  egyszerűen elájult. 

Feszty az állványzaton

Egy komplett festőbrigád fogott munkához, hogy éjjel-nappal dolgozva elkészüljenek a szerződéses határidőig: 1893 Szent István napjáig. A kép egyes részleteit specialisták festették, így az égboltot és a fő alakokat maga Feszty, a csatajeleneteket Vágó Pál,  a háttértájat Mednyánszky László, Ujváry Ignác, Spányi Béla és Olgyay Ferenc, a sebesült és halott alakokat pedig maga a hitves, Róza. A végül 20 fősre duzzadt művészkaláka sem bírta a tempót, pedig méretes kondérokban főtt a feketekávé, éjjelente pedig színész-zenészbarátok jöttek éberen tartani a lankadó ecseteket. Dankó Pista, a híres prímás még indulót is komponált a bemutatóra, de így is csúsztak fél évet. Közben a sajtó zajos érdeklődése nem csappant, hála a fáradhatatlan jó barátnak, a körkép marketingesének, Gárdonyi Gézának. A nyitónap, 1894. május 13-a igazi népünnepéllyé sikeredett.  Ott volt (majdnem) mindenki, aki számított: báró Fejérváry hadügyminiszter, Lukács Béla kereskedelmi miniszter,  Samassa József egri érsek, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester,  Apponyi Albert… A Vasárnapi Újság elragadtatottan írt a kompozícióról kiemelve annak valósághűségét, mely különösen a látogató és a kép közé helyezett valódi földdomboknak, fatörzseknek, pázsitnak és az épp akkoriban leégett Ferenc József laktanyából származó üszkös fagerendáknak volt köszönhető. 

Üszkös fagerendák az illúzió fokozására

A lelkes kritikusok valószínűleg mit sem tudtak arról, hogy Feszty súlyos anyagi gondokkal küzd. A késedelmes teljesítés miatt az utolsó időben már saját zsebből fizette a művészeket. Képe még részt vett 1898-ban egy európai bemutatókörúton, de mire hazatért, a rotunda telkét a Főváros már visszavette, hogy ott építse fel Budapest új múzeumát. 

 Korabeli reklámplakát, a belépő 50 korona

1909-ben a Magyarok bejövetele új helyre, a barlangvasút, a céllövölde és a Royal Vio mozi tőszomszédságába kénytelen költözni, a Vurstliba. Így múlik el a világ dicsősége, tartja a mondás-és valóban. A Mutatványos téren aztán igazi kálvária kezdődik a Körkép Rt számára. Vészesen apadnak a bevételek, egyrészt a Vurstliba a szegények járnak, cselédlányok, szabadságos bakák, akik cseppnyi szabadidejükben a zajosabb mókákat keresik, másrészt ott az új rivális, a világot épp visszavonhatatlanul meghódító mozgókép. Ezenfelül az új épület is pocsék kivitelben készült, teteje szüntelenül beázik, az  olvadó hólé pedig bánatosan csurog a Vereckei hágót kémlelő Árpád vezérre. 1917 –re olyan lesújtó állapotba kerül a festmény, hogy restaurálni kell. De a pénz mindig hiányzik. Pedig a vállalkozást az igazgatóság igyekszik több lábra állítani.  A körkép épületének alagsorában egy könnyű, nyári színházat, -  a Jókai Színkört  - működtetik és ennek bevételeit is a körkép veszteségeinek lefaragására használják.  Mindhiába – a hajdan reményteljes üzlet gyors iramban halad a totális csőd felé.

Kegyelemdöfés az 1944 decemberében eltévedt gyújtóbomba. Az ostrom után A mai nap újságírója felkeresi a helyszínt, és így ír róla: „Vászondarabok lógnak le a mennyezetről, ezek jelzik, hogy itt tartógerendákon valaha Feszty Árpád alkotása függött. Hatalmas részek szitává lőve, szanaszét hevernek a helyiség homokján. Patkányok szaladgálnak rajta, rágják, ami még megmaradt.”

A táltost ábrázoló darab állapota a restaurálás előtt

A békeidő zökkenőkkel indult a kép számára: hiába rendeztek gyűjtést rögtön a háború után a festmény megmentésére, úgy tűnik a lakosság praktikusabb dolgokkal volt elfoglalva: a rotunda épületét spontán hasznosították a feketepiac szereplői: krumplit, hagymát árultak az épületben. Ezt elunván 1947 –ben a Főváros lebontatta. A megmaradt vásznat csíkokra darabolták, és előbb a Bazilika pincéjében, aztán egy tornateremben, majd a Műegyetem könyvtárában, végül a Nemzeti Galéria raktárában helyezték el. Az örökösök 1964-ben a magyar államnak ajándékozták. A restaurálás 74-ben elkezdődött, de az állandó pénzhiány miatt 20 évig húzódott, és csak 1995-ben került az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba.

A vezérek - részlet a képből

Így építkeztünk mi - anno 1896

Az Ezredéves Kiállítás közeledtével újra felszínre került a tömegközlekedés megannyi gondja a világvárosi címre pályázó Budapesten. Azt tudták a városatyák, hogy tömegek igyekszenek majd elérni a belvárosból a Városligetet, de hogy hogyan, arra nem nagyon volt ötletük. 

A Sugárút az Operánál

Bár a főváros gyönyörű Sugárútja 1876-ra elkészült, az esztétikai kívánalmakon szigorúan őrködő Fővárosi Közmunkatanács nem engedte a kötöttpályás közlekedés kiépítését. Féltették a fakocka burkolatot, és csúnyának találták az úton végigfutó vaspályát. Az omnibusz közlekedés pedig nem tudta orvosolni a problémákat, zsúfolt volt, tömegek utaztatására alkalmatlan. A mentő ötlet Balázs Mórtól, a Budapesti Villamos Városi Vasút elnökétől származott: a közlekedést a föld alatt kell megoldani. Mivel a fővárosi törvényhatóságot sikerült meggyőzni a nagy tervnek, az elvi építési engedélyt - egy kikötéssel - 1894. nyarán meg is kapták. A kikötés az volt, hogy a kiállítás nyitóünnepségére, 1896. május 2-ra a földalattinak üzembe kell állnia.

A födém tartószerkezete

A kivitelezés ezután rohamtempóban indult. A kész terveket a Siemens cég szállíította, a munkások kiemelt bérezést kaptak, igaz hétvégén is dolgozni kellett. Munkába állítottak korszerű kotrógépet, villamos üzemű betonkeverőt, elektromos szivattyút is. A munkagödrök kiásását több ponton - az Eötvös utcánál, a Rippl Rónai utcánál - egyszerre kezdték. A földmunkák után a dúcolás következett, és októberre már álltak az Oetl vasöntöde oszlopai, amelyek a födémet voltak hívatva tartani. A beton minőségére annyira ügyeltek, hogy a Mérnök Egylet külön, e célra egy vizsgálóállomást létesített az Aréna - ma Dózsa György úton. Az Oktogonnál húzódó nagykörúti főgyűjtőcsatorna komoly fejtörést okozott a munkálatokat vezető Vojtek Ödönnek. A tanács nem engedte megbontani a csatornát, így végül egy bravúros mérnöki megoldással a pályát fölötte vezették el. 

A munkagödör

A földalatti teljes hossza a Gizella (ma Vörösmarty) tértől a Széchényi fürdőig - itt volt a végállomás- 3688, 76 méter, az állomások átlag 380 méterenként követik egymást. A Hősök tere után felszínen haladt mintegy 480 métert. (A pálya felett átívelő hajdani gyalogos átjáró, a vasbeton szerkezetű Wünsch-híd még ma is megvan a tó partján.)

A Millenniumi Emlékmű mögött a felszínen folytatta útját

A Wünsch híd a az Állatkerttel szemben

A korabeli biztosítóberendezések is világszínvonalúak voltak - szintén a Siemens termékei. Automata fényjelző biztosította, hogy a kocsik állomásnyi távolságban kövessék egymást, és hogy a vezető pontosan tartsa a sebességet. A motorkocsikat a Schlick cégtől rendelték, amely pontosan szállította (vesd össze Alstom) a díszesen kivitelezett vonatokat (mahagóni burkolat, fenyő ablakkeret...). A megállók lejáratai gyönyörű pavilonok voltak, szecessziós stílusban, a peronok csempéit pedig a pécsi Zsolnay külön erre a célra készítette.

Siemens motorkocsi

A szecessziós lejáró

Még két csoda: az építkezés határidőre elkészült, a költségkeretet pedig egyetlen petákkal se lépték túl.

Ezek után nem meglepő, hogy őfelsége I. Ferenc József 1896. május 8-án, büszkeségtől dagadó kebellel szállt fel a Gizella téri végállomáson, hogy mintegy 8 perc alatt megtegye  útját a városligeti végállomásig. Ott az üdvözlésére felsorakozott városi elöljárók és miniszterek előtt pedig kegyesen kinyilvánította:  hozzájárul, hogy a kontinens első földalatti vasútja e naptól felséges nevét viselje.

A belső kiképzés

Baloldali közlekedés szabályai szerint építették, 1973-ig így járt

Jó karban lévő vadállatokat keresünk!

1945 őszén jelent meg a fenti hirdetés a napilapokban. A főváros sokat szenvedett lakossága viccnek gondolhatta, pedig korántsem volt az. Az Állatkert próbált így talpra állni Budapest kegyetlenül hosszú ostroma után. Nádler Herbert az intézmény nagynevű igazgatója szomorúan konstatálta a Világosság című napilapban, hogy a hirdetésre nem érkeztek felajánlások, a ketrecek üresen maradtak. Pedig az ostrom előtt még mintegy 4000 állat lakóhelye volt a világ egyik legszebb, műemléki állatkertje. Az első világháborút többé-kevésbé szerencsésen átvészelő állatállomány a második nagy világégéskor szinte kiheverhetetlen pusztítást szenvedett el. 1944 szeptemberéig még úgy-ahogy mentek a dolgok, bár az állatok élelmezése és az ápolószemélyzet frontra vezénylése komoly nehézségeket okozott az intézmény működésében. A kifutók előtti szabad földbe krumplit, hagymát, káposztát ültettek, hogy a takarmány hiányt enyhítsék. 44 szeptember 14-én azonban bekövetkezett a legrosszabb: közvetlen bombatalálat érte a kertet. A légnyomásban számos állat mellett teljesen megsemmisült a Pálmaház. 

Elpusztult a livistona pálma, Ferenc József 1912-s adománya

 A kitört üvegablakokon beáramló hideg éjszakai levegő néhány nap alatt elpusztította a trópusi növényeket és a melegkedvelő hüllőket. A dolgozók mindent megtettek a közvetlen károk elhárítására, így decemberig még elláthatták a gondjaikra bízott állatokat. December közepén azonban megkezdődtek a szőnyegbombázások. A stratégiai szempontból rendkívül kedvezőtlen helyen (vasútvonal mellett) fekvő Állatkert ekkor semmisült meg szinte teljes egészében. A Duna hidak felrobbantása és a folyamatos légicsapások miatt már a személyzet sem tudott bejárni, ezért az állatok felügyelet nélkül maradtak. Légnyomás végzett a kert veterán elefántjával, Sziámmal, aki még Ferenc József adományaként érkezett a fővárosba, és szintén így pusztult egy vemhes zsiráf és borja. 

Sziám a látogatók kedvence volt

A nagyragadozókat egyszerűen agyonlőtték, így próbálva megelőzni, hogy kiszabadulva kárt tegyenek a lakosságban. A tengeri halon élő fókák és pingvinek pedig éhen haltak. A védett fajnak számító európai bölények valószínűleg valamelyik pesti fekete–húspiacon végezték, de jutott a kiéhezett lakosság és katonaság kondérjaiba a szarvasokból, őzekből, antilopokból, víziszárnyasokból, sőt zebrákból is. A világégést mindössze 15 egyed élte túl, ebből néhányan nem az Állatkert falai között. 3 pónilovat egy fuvarozó vállalatnál találtak meg a gondozók, 2 majom egy környéki villába került házikedvenc státuszban, egy papagáj a Teleki térre szegődött jövendőmondónak, egy teve pedig földműves lett (konkrétan befogták az eke szarva elé) Örkényben. 

Örkényben szántott a teve

Ami valóban csodaszámba ment: az öttagú vízilócsalád sértetlenül vészelte át a háborút. A budapesti vízilovak jellemzően hosszú életére és jó szaporodóképességére elegendő érvet szolgáltatott az idők során a Széchenyi fürdő gyógyvizével táplált medencéjük élettanilag jótékony hatása, de hogy a szőnyegbombázás ellen milyen védelmet nyújthatott a hévíz, arra magunk sem tudunk elfogadható magyarázatot. 

A nagy túlélők, a vízilovak

Az üresen tátongó kifutók között 45 nyarán szabadtéri hangversenyeket, majd egy terménykiállítást is rendeztek. Az Állatkert azonban kilátástalan helyzetben volt: állami támogatást nem kaptak, hiszen a lerombolt ország újjáépítési céljai között az Állatkert nem szerepelt kiemelt helyen. Állatbeszerzésekre gondolni sem lehetett, az amúgy is drága mulatság, de etetni sem tudták volna az egzotikus fajokat. Felmerült, hogy a romokon, adományokból „egy nagy magyar állatkertet” (semmi élcre ne tessenek gondolni: Magyarországon őshonos állatokról van szó) építenek, de az is, hogy a városligeti terület helyén egy gyógyszállót húznak fel, az Állatkertet pedig elköltöztetik Budára. Végül az intézmény maradt a régi helyén, és a semmiből néhány év alatt talpra állt. De ezt majd egy másik bejegyzésben ...

Ugrás a Ligetben

A Városliget az elmúlt századokban számos különleges produkciónak – látványosságnak adott otthont. Ilyen kuriózumnak számított az 1800-as évek elején az első pesti ejtőernyős ugrás, melynek „hőse” egy francia, bizonyos André Jacques Garnerin volt.  Garnerin a francia forradalomban a Konvent politikai biztosaként az akkoriban létrehozott légi egység beosztottja volt. Léghajóból távcsővel figyelte az angol csapatok mozgását, ám egy alkalommal léghajóját lelőtték, ő pedig angol fogságba esett. Az angolok később átadták az osztrákoknak, így került Garnerin Magyarországra, ahol a budai várbörtönben raboskodott. Hősünk a szökés reményében ejtőernyő barkácsolással múlatta a rabság lassan hömpölygő óráit. Ágyneműkből, padlódeszkából egy kezdetleges szerkezetet eszkábált, ám egy fatális véletlen során lelepleződött. Történt, hogy a szomszédos cella egyik lakója beleőrült a fogságba, szűnni nem akaró ordibálására pedig lépett az őrszemélyzet: a rabot elszállították, a szomszédos cellákat pedig átkutatták. Így találták meg Garnerinnél az ágy alá rejtett ejtőernyőt. Meglepő módon a francia egy eléggé lapos sztorival kidumálta magát: azt bizonygatta, hogy esze ágában sincs szökni, csupán unaloműzésként kisebb tárgyak kidobálásával üti el az időt.  Garnerin 1795-ben klasszikus fogolycsere egyezmény során szabadult: a Mária  Terézia Sarolta hercegnőért átadott francia tisztek egyikeként került szabadlábra.   

Garnerin szenzációs produkcióját hirdető plakát

Hazatérve minden erejét ejtőernyője tökéletesítésére fordította. 1797. október 22-én próbálta ki magát először. Egy hőlégballon segítségével emelkedett a magasba, melyhez hozzá volt erősítve egy nyitott ejtőernyő és maga Garnerin. Mikor elérte a kívánt magasságot, egyszerűen elvágta a tartó kötelet és ejtőernyőjével a földre ereszkedett. Persze ez csak első hallásra tűnik egyszerűnek. Mivel ez még egy igen kezdetleges, zárt ernyő volt, ezért a szerkezet leszállás közben borzalmasan imbolygott. Később egy csillagász, Jerome Lalande tanácsai nyomán az ernyő közepébe nyílást vágtak, így csökkent a kilengések nagysága.

Nem sokkal ezután Garnerin és lánya, Elisa - akiben egyébként a világ első női ejtőernyősét tisztelhetjük - fantasztikus mutatványukkal európai bemutató körútra indultak. E turné során kerültek Pestre, ahol a Városligetben ezrek nézték szájtátva lélegzetelállító mutatványukat.

A Garnerin által szerkesztett ejtőernyő